7. rész

Lay: Reggel az ajtón való dörömbölésre nyitottam ki a szemeimet. - Mi a fasz van már? - tápászkodtam fel a meglepően kényelmes garnitúrámról, és kócos hajjal, kelletlenül indultam el, hogy beengedjem korai vendégemet.

- M... MinJi! - kerekedett ki a szemem, ahogy megláttam barátnőmet mosolyogni a küszöbön.

- Neked is jó reggelt Lay! - forgatta a szemeit, majd mikor félreálltam az útból, hogy beengedjem őt, egy másik személyt is észre vettem.

- Taemin! - kerekedett ki még jobban a szemem, rég nem látott barátomat észre véve.

- Szia Lay. - mosolygott rám kedvesen, miközben levették a cipőjüket és beinvitálták magukat a nappaliba, leülve a garnitúrámra.

- Hogy kerülsz te ide? - kérdeztem méltán, hogy legutolsó emlékeim szerint Minnie Amerikában tanult.

- Nos tudod Kibum bepasizott. Valami JongHyun-nal. Így visszaköltöztek együtt Koreába én pedig... - itt megvonta a vállát. - jöttem velük.

Kai: Hangokra keltem ki az ágyból, tökéletesen hallva, hogy Yixing nője és valószínűleg egy barátja jött meg. Teljesen ledermedve figyeltem a kis neszekre, hogy elcsíphessek a beszélgetésből valamennyit. De egy bizonyos név után, már az sem igazán érdekelt, hogy maga az Antikrisztus állt odakint; hiszen csak arra a bizonyos személyre tudtam koncentrálni. Taemin... Valamiért, ha rágondoltam vegyes érzelmek kavarogtak bennem; emlékeztem rá, pedig el kellett volna felejtenem.

Lay: Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Egy részt nagyon örültem, hogy visszajött és ismét láthatom, másrészt tudtam, hogy MinJi régen szerelmes volt a kis hajasbabába, és láttam rajta, hogy most is nagyban szuggerálja magát, hogy ne mozduljon rá. Az istenért is fiatalok, ha ezen múlik, eltűnök a képből, csak nehogy már én legyek az akadály! Zavartan vakargattam meg a tarkómat. - Az igazság az srácok, hogy most nálam van egy ideig a betegem és hát nem nagyon érek most rá... Mindenesetre kértek valamit inni esetleg? - kérdeztem, hisz nem akartam taplónak tűnni.

Kai: Mozdulatlanul hallgattam a kint zajló beszélgetést, és bármennyire is ki kellett mennem a mosdóba, egyszerűen jobbnak láttam, ha maradok a seggemen. Nem akartam találkozni Yixing barátaival, főleg Taeminnal nem, akivel ugye nem valami felhőtlen viszonyban váltunk el egymástól. Abban biztos vagyok, ha megtudná, hogy a beteg, aki Yixingnél lakik az Kim Jongin tuti, el kellene viselnem az epés megjegyzéseit, amire semmi szükségem nem volt, pláne Yixing előtt. Így csak ültem az ágyon, hallgatva a kintről beszűrődő hangokat, s vártam.

Lay: Már egy körül járhatott az idő, mikor kezdett gyanús lenni, hogy JongIn nem jön le. Bár gondolom, hallotta a hangokat, és nyilván nem akart zavarni... Kis butus. Végül nagy nehezen, MinJi és Taeminnie is elhagyták a rezidenciám, s egy megkönnyebbült sóhajjal csuktam be utánuk az ajtót. Csak ezután indultam meg felfelé, hogy megnézzem, mit csinál a kis betegem, mikor a lépcsőfordulóban belé botlottam. - Hát te?

Kai: Majd’ szétrepedt a hólyagom, miközben azok lent ott pofáztak; így áldásként hatott, mikor hallottam, hogy Yixing nője és Taemin elhúzták a csíkot. Sietve baktattam le a lépcsőn, időközben orvosomba botolva, ki érdeklődött felőlem, de választ nem adva mutattam fel neki mutatóujjam, jelezve, hogy a beszélgetést hamarosan folytatjuk. Meghökkent tekintetét magamon tudva siettem el a mosdóba, majd miután ott kiengedtem a szervezetemből, amit ki kellett, fáradtan sétáltam vissza hozzá.

Lay: Én, míg Kai intézte a dolgát, a hálószobában beágyaztam neki. Mikor végre végzett, én már a konyhában voltam, és mosolyogva nyújtottam felé egy csésze kávét. - Mikor keltél? - kérdeztem. Magamban pedig azon járt az agyam, hogy talán elmehetnénk valamerre este vagy délután. Amúgy is van egy rakás időnk, mivel jó sokáig itt fog velem lakni.

Kai: - Nem tudom pontosan – ráztam meg a fejem, ahogy elfogadtam a felém nyújtott csészét. – Olyan nyolc körül, de lehet előbb.

 Válaszomat hallva Yixing értetlenül pislogott rám, ugyanis általában, ha valaki hét óra tájában ébred, akkor nem délután egykor tolja ki a seggét a szobából, mint egy antiszociális kamaszgyerek. Mondjuk az ő szemében az voltam.

Lay: Elég furán nézhettem rá mikor meghallottam válaszát de, végül nem firtattam tovább. Ha szeretné, úgyis elmondja. - Nincs kedved elmenni este moziba? Aztán sétálhatnánk is kicsit a városban. Egy kis kikapcsolódás nem árt. - kacsintottam rá felvetve az ötletemet, miközben a pult mögött lévő bárszék mögé léptem, amin ő foglalt helyet, és hátulról átöleltem a derekát, államat a vállán támasztva. Mély levegőt vettem, beszívva az illatát, ami kellemesebb volt bármilyen parfümnél.

Kai: Ahogy ajánlatát hallgattam, s megéreztem karját derekam körül, automatikusan mosolyra húzódtak ajkaim. Úgy szorított magához mintha csak a barátnője lennék, s úgy is beszélt velem.

- Yixing – szakítottam halkan félbe. Bár nem beszélt, tudtam, hogy magában erősen gondolkodik valamin. – Nem egy szűzkislány vagyok, akinek most van először kapcsolata; szóval ezt igazán nem kell csinálnod.

Lay: Halkan felkuncogtam mondatán. Na igen, tipikus JongIn. Habár meg kell hagyni, igaza van. Ő mégis csak egy fiú, nem kezelhetem őt úgy, mint a barátnőmet, főleg, hogy azt se tudom milyen kapcsolatban állunk egymással. Mégis... - Mi van akkor, ha én nekem ez jól esik? - kérdeztem halkan búgva fülébe, majd gyengéd csókot leheltem arcélére. - Neked... Nem jó érzés? - kérdeztem, majd ezután rögtön fülcimpájába haraptam. Úgy látszik Dr. Zhang még mindig szabadságon van, hogy ilyen gátlástalanul tudok egy betegemmel ilyeneket tenni, de mégsem tudott izgatni. Pedig nagyon is kellene.

Kai: Szavaira, lassan megfordultam a széken, hogy vele szembe kerülhessek; belenéztem hát csillogó íriszeibe, s egy lágy csókot nyomtam ajkaira, majd átvándoroltam jobb füléhez, amelybe belesuttogtam mindazt, amit talán magamba kellett volna tartanom.

- Hidd el; kibaszott jó érzés, amit velem művelsz – kuncogtam fel, ahogy befeszült testét éreztem. – De vigyázz; nehogy a végén még téged is pofára ejtselek.

Lay: Szavait hallva az a pár óra alatt kialakult kép, darabokra tört. A keserű valóság méregként itta be magát a porcikáimba, elűzve a mámoros, hamis látomásokat, és átrendezve a darabkákat teljesen új értelmet adott az egésznek. Kai a betegem. Lelkileg sérült, aki könnyen meglehet, hogy ezt a kis affért köztünk, teljesen más szemmel nézi. Hiszen én az orvosa vagyok, akit teljes mértékben ignorált eddig. Kai nem hülye, tudja, hogyan manipulálja az embereket, és attól tartok, valahol mélyen én is tisztában voltam ezzel. Mégsem akartam elhinni. Magam sem tudom miért.

Kai: Rá sem kellett néznem tudtam, hogy valami olyat mondtam, amivel nem tettem jót neki; teste túl hirtelen feszült be, mozdulatai egy másodperc alatt fagytak meg, ahogy a benne rekedt levegő is. Erősen lehunytam szememet, de a könnyem így is vállára hullott végig csordulva tökéletes testén.

- Yixing – suttogtam. – Az orvosom vagy; így is úgy is hatással lesz rád a nemsokára elkövetkezendő halálom. Épp ezért arra kérlek; ne szeress meg.

Lay: Mikor megéreztem a nedvességet először vállamon, ijedten toltam hátrébb a szipogó Kölyköt, hogy a szemeibe nézhessek. Meghalni? Mi? Mi a faszomról van szó? - Hogy érted, hogy... Meg fogsz halni? - kérdeztem nagyokat nyelve. Azt hiszem eljött az idő, hogy elmondja, mi is történt vele valójában. Hogy mi is az, ami miatt elmebetegnek nyilvánították.

Kai: Halkan nevetve töröltem meg könnyeimtől átnedvesedett arcomat, majd fájdalmasan íriszeibe meredtem.

- Egyszerűen nem tudom megmagyarázni – vontam meg tehetetlenül vállam. – Öt éve folyamatosan csak a választ keresem, s nem csak a pszichológusokon keresztül, hanem magamban is – mutattam mellkasomra, majd mély sóhajokat véve haraptam be alsóajkamat. - Erről képtelen vagyok beszélni... Sajnálom.

Lay: Sóhajtva léptem hátra és mentem a mosogatóhoz. Hogy csalódott voltam-e? Igen. Kurvára csalódott voltam. De mit tehetnék? Csak megpróbálhatok segíteni neki, vakon tapogatózni a sötétben. De abban nem lehetek biztos, hogy célba is érek. És mit érzek a kölyök iránt? Mit akarok tőle? Mit akarhatok tőle? Megannyi kérdés de semmi válasz.

Kai: Csalódott ábrázatát látva, teljesen felment bennem a pumpa; Istenem Kai, hogy lehetsz ekkora egy fasz?! Miért nem tudok megnyílni legalább egy embernek ebben a tetves életben? Yixing nem fog tudni segíteni rajtam ebben biztos vagyok, de megérdemli, hogy minden bajom rázúdítsam, és abba a reménybe kergessem, hogy talán meg tud gyógyítani? Ha őt ez teszi elégedetté, akkor igen. De vajon az elégedettsége elegendő ahhoz, hogy ismét rám nézzen?

 Hatalmas sóhajt hallatva léptem mögé, ahogy ő a mosogatóban található kis edényeket törölgette. Fejemet lassan hátának döntöttem, s halkan, szinte már tátogva tettem meg az első lépést felé.

- A húgomat meggyilkolták.

Lay: Kezem megállt az eddigi tevékenységében, mikor meghallottam halk hangját a hátam mögül, és ahogy forró arcával hozzám bújik. Lerakva a tányért - vagyis hát sokkal inkább ledobva - fordultam vele szembe és öleltem magamhoz. - Mikor? - kérdeztem, pedig biztos voltam benne, hogy nagyon nehéz erről beszélnie. De egyszer el kell mondania valakinek, és bevallom, boldogsággal töltött el, hogy ez a valaki én lehetek.

Kai: Forró ölelése méregként hatott rám; teljesen lebénított, egy pillanatra beszélni is elfelejtettem, ahogy erős karjával magához szorított. Tudtam, hogy azt szerette volna, ha beszélek, de amikor beszívtam édes illatát, valahogy már nem akartam több szót ejteni a dologról; Yixing érdekében. Mégis, ajkaim teljesen kivonva magukat az irányításom alól, automatikusan válaszra nyíltak.

- Öt éve.

Lay: Éreztem, hogy mennyire nem akar erről beszélni, hogy minden egyes elhangzott szóval, régi sebeket tépek fel benne. Így hát egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam, és a konyhapultra ültetve őt, a nyakát kezdtem puszilgatni. - Mi történt? - kérdeztem a puha bőrre suttogva a szavakat. Nem azért kezdtem el őt puszilgatni, mert el akartam terelni a figyelmét, hátha így könnyebb lesz neki. Egyszerűen csak úgy éreztem, szükségem van a közelségére, és ez fordítva is igaz. Bár nem voltam azzal tisztában, hogy mi játszódott most le JongIn-ban.

Kai: Nem ment; bármennyire is akartam képtelen voltam beszélni erről. Nem akartam, hogy Yixing megtudja az igazságot, hiszen akkor a rólam alkotott képét is egy szentpillanat alatt tenném tönkre. Viszont tudtam, hogy a férfi, aki akkor a nyakamat csókolgatta, csupán ismerni akart; s talán jobban is, mint egy pácienst.

- Yixing... – suttogtam halkan nevét, majd gyengéden eltolva magamtól néztem kíváncsi szemeibe. – Ígérd meg, hogy ezek után nem fogsz más szemmel nézni rám!

Lay: Nyeltem egyet. Mégis, hogy tudnék másként nézni rá? Ez már nem csak az ő sara, hanem az enyém is, mert olyan érzéseket kezdtem irányába táplálni, amikről pontosan tudtam, hogy nem lehet. Válaszként csak ajkaira hajoltam és lágy csókot nyomtam rájuk. - Megígérem. - mondtam, komolyan nézve szemeibe. Voltam már annyira tapasztalt, hogy el tudjam különíteni a múltat a jelennel. Hiszen erre volt jó egy pszichológus. Begyógyítani a múlt béli sebeket.

Kai: Egyszerűen nem akartam elválni tőle; túlságosan jó érzéssel töltött el szeretetteljes csókja, de el is keserített. Már az elején megmondtam neki, hogy ne akarjon megismerni, és még véletlenül se szeressen meg. Sajnos ezt nem tudta nekem megígérni; bár nem mondta ki hangosan, de tudtam, hogy valamennyire már elkezdett kötődni hozzám, amit nem akartam. Yixing túl jó ember volt ahhoz, hogy egy olyan reménytelen esettel próbálkozzon, amilyen én is voltam. De ígérete még az én makacsságomat is megtörte, ugyanis megfogadtam magamban, hogy erről soha senkinek nem fogok beszélni; főleg a saját önzőségem miatt.

 Még ácsingózva ajkai után pislogtam szemeibe, melyek talán túl komolyan néztek vissza rám. Megfogadtam, hogy nem játszom meg magam többet Yixing előtt; hiszen nem érdemelte meg. Az igazi Kim Jongint fogja látni, még akkor is, ha ezzel teljesen elvágom majd magam nála.